Reggelenként, míg a konyhában teszek-veszek, általában szól a rádió. Szeretem hallgatni a zenét, időnként a híreket, időjárás-jelentést. Az adást színesítik a hallgatói betelefonálások, időszerű témák megbeszélése.
Az idei szökőév, ami csak négyévenként fordul elő. Ekkor a február huszonkilenc napos. Ezzel kapcsolatban hangzott el, hogy – talán Mária Terézia idejében – törvénybe iktatták: Ezen a napon a szokásoktól eltérően a lányok kérhetik meg a fiuk kezét.
Az adásban most, február huszonkilencedikén felelevenítették a törvényt. Lehetőség volt rá, hogy aki akar, jelentkezzen, és a rádió hullámain keresztül, megkérheti szerelme kezét. Egy hölgy betelefonált és elmondta, hogy évek óta boldog párkapcsolatban él, de házasságról még nem került szó. Most élni kíván a lehetőséggel, és szeretné férjül kérni szerelmét. A vonalat összekapcsolták szíve választottjával, hogy nem csak a rádiót hallgatók, hanem telefonon keresztül ők is hallották egymást.
Izgalomtól remegő hangon elhangzott a legénykérés: „Kedvesem, hozzám jössz férjül?”
Velem együtt a rádió sok hallgatója várta a választ. Lehetett volna: ”Ugyan drágám, hát eddig is jól megvoltunk nélküle.” Vagy: „ Ne viccelj, mit számít az a darab papír!” Nem ez történt, az illető válasza, ország-világ előtt kinyilatkoztatva:
”Igen! Nagyon szeretlek szívem!”
Még ma is örömmel gondolok erre a délelőtti adásra. Őszinte, szép, megható szerelmi vallomást hallottunk.
2012. 11. 06
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.