Gondolatébresztő

   A legutóbbi pódium előadáson megemlékeztek róla, hogy négy éve indult útjára a nyugdíjasok ”Ki-Mit-Tud?” előadás sorozata. Valóban az első oklevelem 2004-ből való. Nem gondoltam, hogy már ennyi év telt el az óta. A IV. és XV. kerület akkori MSZP vezetősége hozta létre, hirdette meg és karolta fel ezt a szereplési lehetőséget. Egyik hónapban rákospalotai, másikban újpesti színpadon léptek fel az előadók.

   Az első időkben zsűri, és helyezések, közönség szavazatok, oklevelek, ajándékok értékelték a produkciókat. Az évek során ezek elmaradtak, csak a saját és a közönség örömére lépnek fel a szereplők. Így van ez most is. Sokan szeretik magukat és tudásukat megmutatni.

   A politikai változások során Rákospalotán az új vezetőség nem foglalkozott ezzel a nyugdíjasokat érintő témával. A hangsúly Újpestre terelődött át, ahol továbbra is felvállalták, szervezik, rendezik a jelentkező nyugdíjasok műsorait. A résztvevők köre a két kerületről előbb a pestkörnyéki, majd az ország távolabbi jelentkezőire is kiterjedt.

   A kezdeti ”Mi is itt vagyunk!” jelszó azt hirdette, hogy az aktív munkájukat már befejező idősek igénylik, hogy rájuk is forduljon figyelem. Mi is tudunk értékeket felmutatni, ma is hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak.

   Én is őrzök néhány fotót, oklevelet, felvételt szerepléseimről, vers és próza kategóriában. Mások énekeltek, jeleneteket adtak elő, bűvészkedtek, vagy hangszeren játszottak. Nem csak szerepelni, nézni is jó ezeket az előadásokat. Jó program, egy kis szín a hétköznapok között. Az egy, másfélórás előadásokon a nézők megtöltik az Újpest Centrum színháztermét. Közülük került ki az egyre növekvő baráti társaság, akik közös szabadtéri programokon, kirándulásokon vesznek részt.

   Továbbra is jelentkezünk, hogy mi itt vagyunk, s amíg még itt vagyunk, dolgunk van a világban. Éveink számától függetlenül. Sajnos ezzel a témával nem foglalkozik kerületünk vezetősége, nincs aki, felkarolná a programot. Pénzhiány, érdeklődés hiány? Talán lesz új szereplési lehetőség a szépkorúaknak, a most induló „Levendula” programban. Tortadíszítés már volt. 

   Dunakeszire utaztam unokahúgomhoz, ahová ebédre voltam hivatalos. A vonaton jutott eszembe, hogy meg se néztem a pontos címet. Néhány éve egyszer már jártam ott, de akkor nem egyedül mentem, és nem nagyon figyeltem. Úgy emlékeztem, hogy a fő út végén keresztben álló lakótelepi ház utolsó lépcsőházában laknak. A 22-es szám is motoszkált bennem. Ahogy próbáltam összeszedni ismereteimet, az is eszembe jutott, hogy Éva szeret a legfelső emeleten lakni, most is valószínűleg a tizediken lakik. Majd csak megtalálom. Gondoltam, segíthet egy telefonfülke, ha ép benne a telefonkönyv. Találtam is egyet. A név is stimmelt, de a cím nem. Persze, jutott eszembe, hiszen titkos a számuk. Mit tehetek még? Talán az egyik lányom felírta a számát, ha otthon van, megtudhatom tőle mobilon. Végső soron, hazamegyek, telefonon elnézést kérek a késésért, és megnézve a címet, újra idejövök.

   Ezeket gondoltam végig, míg a házsor elé értem. Velem szemben a 22-es szám volt a kapu fölött. Talán ez az! A névjegyzék hiányos volt, a tizedik emeleti lakásoknál nem voltak nevek. Lehet, hogy az is titkos? Csak nem? Végre jött valaki, bejutottam a házba, és becsöngettem egy lakásba a tizediken. Nem ismerték, akit kerestem.

   Még reménykedve bandukoltam az utolsó lépcsőház felé, s közben elgondoltam, milyen ciki, hogy itt járok a ház előtt, és haza kell mennem a címért. Gondolatban kértem láthatatlan segítőimet, - mint máskor is szoktam, - hogy segítsenek megtalálni, hol akik az unokahúgom. Az utolsó lépcsőháznál teljes volt a névjegyzék, de a keresett név nem szerepelt rajta. Újra kértem segítőimet, ne hagyjanak cserben, hiszen én már mindent megpróbáltam. Még elsétáltam a ház végéig, és akkor láttam, hogy a ház mögött, még két ház vége tűnik elő. Lehet, hogy ott kell keresni az utolsó lépcsőházat? Addig már nem fordulok vissza, míg minden lehetőséget ki nem merítettem. Telitalálat! A keresett név a tizedik emeleti csengő mellett a 32-es számú kapunál. Tíz számot tévedtem. Köszönöm a segítséget.

   Vendéglátóimnál elmeséltem a kalandos címkeresést, persze elhallgatva hogyan kértem és kaptam segítséget láthatatlan segítőimtől, mert ezt nem mindenki érti meg, pedig működik.

   Tanulság:

-        Ahogy az évek múlnak, még jobban oda kell figyelni mindenre, mert nem ritka a feledékenység.

-        Ha valahová elindulunk, tisztázni kell indulás előtt a címet, az útirányt, és hogy mit akarunk magunkkal vinni.

-        Bízzunk a megérzéseinkben. (Az utolsó lépcsőházat kezdettől fogva tudni véltem)

-        Bátran kérjünk feladataink megoldásához segítséget láthatatlan segítőinktől. (Naponta megteszem, és nem felejtem el megköszönni.)

-        Higgyünk benne, hogy a segítség megjön, ha már mindent tőlünk telhetőt megtettünk a cél elérése érdekében.

Istenem, segíts megőrizni szerelmünket, egymáshoz való vonzódásunkat, csókunk, ölelésünk jól eső érzését.

Évek múlva is megértő és elnéző tudjak lenni

Ne bosszantsanak olyan dolgok, amikről a másik nem tehet

Akkor se emeljem fel a hangom, ha valamit harmadszor kell elmondanom

Bántó megjegyzés nélkül fogadjam, az engem, zavaró dolgokat

Akkor is figyelni tudjak rá, hogy mit és hogyan mondok, ha nem tetszik valami

Szavaimmal és viselkedésemmel ne okozzak fájdalmat.

Mindig tudjak kedves és szeretetteljes lenni

 Rugalmasan fogadjam a számomra váratlan eseményeket

Megértéssel vegyem tudomásul, ha valami nem az én elképzelésem szerint alakul

Szeretet diktálja minden megnyilvánulásomat

Ne akadjak fenn olyan dolgokon, amik nem fontosak

Nincs fontosabb, mint egymás iránti szerelmünk, szeretetünk

Türelmes és rugalmas legyek, számomra új helyzetekben

Köszönöm, hogy szeretnek és szerethetek

Köszönöm, hogy ilyen szeretetben és szerelemben lehet részem

Köszönöm, hogy van, aki szavakkal, csókokkal, öleléssel, gyengédséggel kimutatja irántam való érzését

Köszönöm, hogy mind ezt viszonozhatom, kedvében járhatok

Köszönöm, hogy mind ez nekem megadatott

Istenem segíts, hogy a hátralévő éveket, melyeket nekünk szán az élet, egészségben, szeretetben, megértésben, sok örömmel tölthessük el

   Hétköznapok között a szerda a kedvencem. Mikor még dolgoztam, a pénteket szerettem legjobban. Azért, mert utána szabad szombat, vagy félnapos munkaidő következett, és sokszor pénteken kaptuk a fizetésünket is.  Nem is tudom, van-e még szabad szombat. Az évek során mindkettő előfordult. Volt ilyen is, olyan is, szigorúan be kellett tartani a heti munkaórát. A munkabér kifizetésének meghatározott dátuma esetleg szombatra, vagy vasárnapra esett, akkor pénteken kaptuk meg a járandóságunkat.

   Most miért a szerda?

   Évek óta van egy kis csoportom a nyugdíjas klubon belül. Neve Gondolatébresztő klub, témája a pozitív gondolkodás mindennapi életünkben. Minden szerdán délelőtt összejövünk, és különféle témákról beszélgetünk, megfelelő irodalom felhasználásával. Az ottani jó hangulat még órákig elkísér, és örömmel tölt el. Utána következik a jógafoglalkozás az én vezetésemmel. A relaxáció alatt nem csak mondom, de teljesen átélem a varázsmondatokat: „Jól érzem magam! Bennem és körülöttem minden rendben van!”

   Ezeken a napokon nem főzök, kedvesemhez vagyok hivatalos, ebédre. Szeret főzni, és figyelembe veszi az övétől esetleg eltérő ízlésemet.

   Este női tornára megyek, ami a lakásunk közelében van. Már sok éve járok oda, és mindig feldobódom tőle a fiatalok között.

   Mostanában a TV-ben megy egy valóságon alapuló érdekes sorozat, szép díszletekkel, gyönyörű ruhákkal, a szultán és családja történetéről. Ezzel fejezem be a későig elhúzódó napot.

   Lehet ezt a szerdát nem szeretni? Ünnep a hétköznapok között.

   Egy összejövetelen hallottam ennek a négy mondatnak a varázserejéről. Könyv is, dal is tartozott hozzá, melynek fülbemászó dallama sokáig elkísért.

Kérlek, bocsáss meg!    Sajnálom!    Köszönöm!    Szeretlek!

   Kerülhetünk olyan kínos, rendezetlen szituációba, mely a saját hibás magatartásunk, reagálásunk, tevékenységünk miatt jött létre. Okozhatta egy meggondolatlan mondat, egy rossz hangsúly, egy elhamarkodott tett. Utólag rájövünk, hogy nem így kellett volna. Szorongó, kellemetlen rossz érzésünk van miatta. Jó lenne meg nem történtté tenni, de ez már nem lehetséges. Ekkor segíthetnek a bűvös mondatok.  Ezeket alkalmazva megfelelő helyen és időben, boldogságot, egészséget, békét teremthetünk.

   Kérlek, bocsáss meg! Nem mindig könnyű ezeket az egyszerű mondatokat kimondani. Fel kell oldani azt az akadályt, mely gátolja, hogy érzéseink kifejezésre jussanak. A félelmet, hogy mit szólnak mások, ha beismerjük – megtudják – hogy hibáztunk. Ehhez bátorság, lelkierő szükséges. A jutalom egy elrendezett kapcsolat, gyógyító erő, nyugalom. Bármilyen konkrét esetre alkalmazható.

   Sajnálom! Ezzel a mondattal vállaljuk a felelősséget a dolgok létrejöttéért. Elismerjük, hogy hibáztunk, és most már másképp látjuk a helyzetet.

   Kérlek, bocsáss meg! Feloldás a rossz lelkiismeret, a negatív érzések, szorongás alól.

   Köszönöm! Hála a jó dolgok bekövetkeztéért, a megbocsátásért.

   Szeretlek! A legteljesebb elfogadás, öröm, megelégedettség és teljes felszabadultság.

   „Felszállás az első ajtón!” hirdeti a messziről is jól látható sárga tábla a busz elején. Mint minden korlátozó újdonságot, ezt is nehéz volt megszokni. Az első időben, tilalomfaként ellenőrök álltak a hátsó ajtókban, hogy eltanácsolják az ott felszállni akarókat. A türelmi idő lejárt, de még nem megy minden simán. A várakozó utasok a buszvezetőt szidják, ha nem nyitja ki nekik a hátsó ajtót. A vezető meg felső parancsra hivatkozik, keményen rászólva a felfurakodókra, hogy csak elől lehet felszállni. Nem egyszer voltam tanúja elfajult vitáknak. Az még nincs szigorúan rendszabályozva, hogy leszállni csak a hátsó ajtón lehet, így előfordul, hogy a felszállni akaró, hátulról mérgesen előre igyekvő utas a leszállókba ütközik.

   Azt még nem is említettem, hogy a vezetőnél lehet jegyet venni, vagy be kell mutatni az utazási igazolványt. A jegy nélkül utazható idősebbek ezt köszönéssel helyettesítik. A vezető és az utas idegállapotának megfelelő párbeszéd már ebből is adódott. Baj, ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál? Megfigyeltem, hogy a rendszeresen utazók megtanulták, és rutinosan alkalmazkodnak az új szabályokhoz. Idő kérdése, és fog ez menni, természetessé válik.

                    -----                       -----                          -----

   A napokban a vezetőfülkéből hangzó új hangnemre lettem figyelmes. „Kérem a hátul leszállni készülők türelmét, előbb az első ajtót nyitom.” Ez ötletes volt, mert így a lent várakozók kénytelenek előre menni. Még így is sikerült egyeseknek szabályellenesen feljutni a később kinyíló ajtón. Most nem ideges hangos rendreutasítás történt, mint már annyiszor hallhattuk, hanem: „Kérem, akik a hátsó ajtón szálltak fel, fáradjanak előre a bérletüket bemutatni.” Ez meg is történt, az egyik utas még elnézést is kért. Így, ilyen kulturáltan is lehet.

                            ------                   ------                     ------

   A buszvezető mögötti ülésen ülve láttam, hallottam a következő esetet. Már indultunk volna, mikor sok csomagjával egy ifjú hölgy lépett a lépcsőre. Figyelemfelkeltő volt a karján, nyakán, kezén, ruháján viselt sok csillogó ékszerével. A felső lépcsőn állva, arra kérte a vezetőt, vigye el őt ingyen, mert nincs aprója. A kérés, többszöri próbálkozásra sem talált teljesítésre. A busz állt, ajtaja nyitva, a hölgy többféle csomagjával, felszólításra sem tágított. Se le, se fel. Végül mérgesen megjegyezte, hogy kénytelen a cigi pénzét felhasználni, és átnyújtott egy ezrest. Az üzlet megköttetett, ajtó becsukva, a busz indulhatott. Olyant már hallottam, hogy eszünk vagy fűtünk, de ez új: buszozunk, vagy cigizünk.

                           -----                           -------                         -----

   A középkorú férfi előreengedett a felszállásnál. Míg felkapaszkodtam a lépcsőn, a hátam mögött elsurranva bement a busz belsejébe. Néhány megálló múlva egyszerre készültünk a leszálláshoz. Előzékenyen megnyomta a jelzőgombot. A buszvezető csendes tanúja volt az eddigi eseményeknek, és ezt hallottuk a hangszóróból: „Uram, köszönje meg, hogy most ingyen elhoztam, de ez volt az utolsó eset. Legközelebb tizenhatezer forintjába fog ez kerülni.” Nem volt veszekedés, kiabálás, de ebből mindenki érthetett. Így, ilyen kulturáltan. 

Úgy szeretek Vele lenni,

Hozzábújni, átölelni,

Csavarogni, jönni-menni,

Vagy szótlanul mellé ülni.

Tánc közben hozzá simulni,

Útközben a kezét fogni,

Séta közben megpihenni,

Mindenütt csak együtt lenni.

Ha kell, kicsit kertészkedni,

Magot vetni, ültetgetni,

Kikelt növénynek örülni,

Termést idején leszedni.

Reggel egy ágyban ébredni,

A konyhában kávét inni,

A lakásban rendet tenni,

Vásárolni együtt menni.

Forr a leves, sül a krumpli,

Asztalra kerül, és még mi?

Bor és desszert, nem is vitás,

Ebéd után mosogatás.

Pünkösdfürdő, Kopaszi-gát,

Ki látott még ilyen csodát?

Városliget, Margit sziget,

Felfrissít tüdőt és szívet.

Közben sör, vagy fagylalt jöhet,

Amott üres pad integet,

Oda ülünk kézen fogva,

Csókok közt összesimulva.

Este, míg a tévét nézzük,

Szép napunkat felidézzük.

Aztán az ágyban mi lehet?

Színezze ki a képzelet.

Jó Veled!

Várom, hogy újra láthassam,

Kívánom, hogy megöleljen,

Akarom, hogy velem legyen,

Lehet, hogy ez a szerelem?

Tudom, sok nő volt előttem.

Régi szerelmek emléke

Nem zavar, és nem érdekel.

Most velem van, engem ölel.

Most engem csókol, velem él,

Nekem mond kedves szavakat,

Én kapom a virágokat.

Jól esik, ha megsimogat.

Igaz, nem délceg dalia,

Látás, hallása megkopott,

S amit az élettől kapott,

A lelke is bele rogyott.

Akarom, múltjával és a

Gyengeségeivel együtt.

Nincs mit ragozni: szeretem.

Örülök, hogy szerethetem.

Hiányolom, ha nincs velem,

Féltem, nehogy baja legyen.

Soroljam még? Ez szerelem!

Hogy történhetett ez velem?

Ebben a korban?

   Elgondolkodtam, mi az, amiért érdemes volt ezt megérni. Mit ad nekem az élet, és mit adok én másoknak? Tettem-e jót, okoztam-e örömet környezetemben? Tanultam, dolgoztam, 51 évet éltem házasságban, felneveltünk három gyermeket. Nincs házam, autóm, telkem, de ezekre sosem vágytam. Van több évtizedes baráti köröm, sok jó barátom, kedves ismerőseim, példaképeim.

   Áttekintettem, rendszerbe foglaltam, hogy most, a háztartáson kívül milyen foglalkozások töltik ki napjaimat:

 Naponta

-        Öt tibeti jóga gyakorlat, melyet fejenállással fejezek be.

-        Súlyzós kargyakorlat

Hetenként

-        Nyugdíjasklub összejövetelén veszek részt, meghallgatva a programokat

-        Két este tornázom a Közösségi Házban

-        Énekkari próbán gyakorlás

-        Torna és formációs tánctanulás

-        Gondolatébresztő klubfoglalkozást vezetek

-        Jógafoglalkozást tartok

-        Nyugdíjas Egyesületben délutáni programon veszek részt

-        Társastánc, különféle klubokban

Havonta

-        Agykontroll találkozó

-        Turista Szakosztály gyalogtúrájához csatlakozom

-        Baráti társasággal, külön busszal kirándulás, fürdéssel, tánccal színesítve

-        Élőzenés-táncos program a nyugdíjas klubban

-        Általam létrehozott Szeretetkör Klub összejövetele

Esetenként

-        Jógázom a régi csoporttal

-        Zumba a Közösségi Házban

-        Fellépések énekkarral, tánccsoporttal különféle rendezvényeken

-        Ki mit tud szereplések vers és prózamondással

-        Írogatok, gondolataimat, verset, blogot

   Mindennapjaimat megosztom egy hozzám illő társsal, akivel két és fél éve együtt éljük az életünket. Táncklubokba járunk, esetenként kertészkedni segítek, utazgatunk, és egyéb közös programokat találunk ki.

   Tudom, kicsit másként élem az életem, mint a hasonló korú asszonyok, de az enyém így alakult. Nem történt ez véletlenül, mint ahogy semmi sem az életben. Bízom benne, hogy ezután is olyan dolgokat vonzok be az életembe, melyek nekem és környezetemnek is örömet okoznak. Ebben segít pozitív gondolkodásom. A rossz dolgokon nem rágódom, mindennek megkeresem a jó oldalát, felhasználom az elém áruló jó lehetőségeket.

   Köszönet és hála, hogy mindezek megadattak nekem, - kisebb problémáktól eltekintve – az egészségem rendben van, és jól érzem magam a bőrömben!

   Mikor felvállaltam ezt a kapcsolatot – ismerve leendő párom közvetlen modorát, beszélgető partnerekkel való nyílt kitárulkozását – tudtam Róla, hogy még idegeneknek is percek alatt elmondja az élettörténetét. Azt is vállalnom kellett, hogy általa rólam is mindenki mindent tudni fog. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam magamban: Na és! Akkor mi van? Nem okvetlen nagy és titkos dolgokról van szó, de bárki, akivel elbeszélget, tudhatja mikor hol voltunk, hová megyünk, mi történt velünk, mit vettünk, mit ettünk stb. Én sosem voltam ennyire kitárulkozó, még a saját családomban sem. Úgy gondoltam, mi köze van másoknak az én személyes dolgaimhoz, magánéletemhez.

   Furcsának tartottam ezt a mindent kibeszélő nyíltságot. Én sosem kérdeztem rá mások magánéletére. Párom nem értette, miért nem tudok semmit ismerőseim, barátaim családi ügyeiről, ki, hol született, mikor vált el, miért nincs gyereke, hogy él az élettársával stb. Úgy gondoltam ez nem tartozik rám, nem illik megkérdezni. Tapintatlanságnak tartottam. Az más, ha valaki megtisztel vele és kérdés nélkül beavat belső ügyeibe. – Miért, mi van abban, ha megkérded? Ha nem akar, nem válaszol. – Tulajdonképpen igaza van. Még a gyerekeimtől sem kérdeztem soha, hogy például mennyi a havi jövedelmük. Ma sem tudom. Lehet, hogy nem titok, de magánügynek tartom, tabu!

   Úgy gondoltam, vannak dolgok, amikről nem illik beszélni. Most rácsodálkoztam erre a mindent kibeszélő nyíltságra. Elfogadtam, hisz nem is tehettem mást. Felszakadtak a tabuk. Kettőnk között mindent el lehet mondani, kimondani, megnevezni, megkérdezni, megtenni, az érzelmeinkről, az érzéseinkről beszélni. Gátlásaim szertefoszlottak, elsősorban párommal szemben. Nem kell titkolni és szégyellni, sem testi adottságainkat, sem múltbéli hibás döntéseinket. Elmondhatom Neki, ami bánt, amiket eddig legfeljebb csak leírtam, vagy még azt sem, magamban őrlődtem miatta. Lazább és felszabadultabb lettem. Az sem zavar, ha mások előtt ölelkezünk, csókolózunk, amit azelőtt el sem tudtam volna képzelni. - Igaz, férjem halála után meg sem fordult a fejemben, hogy velem még ilyesmi megtörténhet. - Élvezem a szeretetnek, szerelemnek, gyengédségnek olyan megnyilvánulásait, amiben eddig nem volt részem. Boldoggá tesz.

   „Elmondom hát mindenkinek.” 

   Mielőtt párommal összekerültünk, mindkettőnknek meg volt a kialakult magánélete. Egyszemélyes háztartása, baráti köre, kedvtelései. Ez annyiban változott, hogy kialakultak közös dolgaink, bővült ismeretségi körünk, társadalmi tevékenységeink. Tekintetbe kellett venni egymás időbeosztását.

   Nekem meghatározott programjaim voltak, kötött időpontokkal. Páromnak inkább az időjárás határozta meg tevékenységét, ami a kertészkedéshez kötődött. Az egyeztetés nem okozott gondot. Egyetlen programról sem kellett lemondanom. Őt minden tevékenységemmel megismertettem, amihez kedve volt, velem jött, és megismerkedett társaimmal, barátnőimmel.

   Minden héten van legalább egy nap, mikor nem találkozunk. Szükségünk van az egyedüllétre is. Én ezt olvasással, rejtvényfejtéssel, és az elmaradt házimunkákkal töltöm. Páromnak is megvannak a saját lakásában, kertjében rá váró feladatai. Ilyenkor reggel, este telefonálunk, tervezve és várva a következő együtt tölthető napot.

   A kerti munkákban, ha tudok, és igény van rá, szívesen segítek. Már a magok elvetésétől a termény leszedéséig, sőt befőzéséig, sok mindenben volt részem. Közös programunk lett a különféle tánc klubok rendszeres látogatása. Hiszen a tánc szeretete hozott össze minket.  Általa megismerkedtem egy olyan új világgal, melynek létezéséről, eddig tudomásom sem volt. Együtt járjuk a klubokat, a hét bármelyik napján. Ezek helyét és idejét párom határozza meg, figyelembe véve egyéb programjainkat.  Mindegyik helyen vannak már nekem is jó ismerőseim, örülünk a találkozásoknak, és jól érezzük magunkat.

   A hétvégék csodálatosak. Két-három napig csak egymásnak vagyunk. Csavargunk a városban, vagy vonatra ülünk és felfedezünk egy-egy rég nem látott helyet. Előfordul, hogy részt veszünk a turista-szakosztály egy könnyebb gyalogtúráján, vagy külön busszal szervezett, fürdőzéssel, tánccal fűszerezett kiránduláson, Mindegy, hogy sétálunk, vagy vonaton ülünk, esetleg otthon nézzük a TV-t, a lényeg, hogy együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat egymás társaságában. Mind ezt még fokozzák a lefekvés utáni és felkelés előtti összebújások, csókok, ölelések, az egymáshoz tartozás örömével.

   Senki sem vonhatja kétségbe, hogy nekünk találkozni kellett! Köszönhető: Cupido nyilának.

   Amióta Cupido nyila eltalált bennünket, – mely az első táncunk alatt történt – két év és egy hónap telt el. Fokozatosan kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Semmit sem siettettünk, kivártuk mindennek az idejét. Tánc közben egyre szorosabb összesimulások, kis puszik az arcomra, nyakamra. Az első randiig négy hónap telt el. További két hét az első csókig, és még két hónap az első közös éjszakáig. Ezután már nem csak a hétvégeket, a hétköznapokat is együtt terveztük. Egy pár lettünk.

   A tánc hozott össze bennünket. Én nagyon vágytam rá, hogy legyen egy férfi táncpartnerem, ne csak a lányokkal mozogjunk a zene ütemére. Az eszembe sem jutott, hogy szorosabb kapcsolat is lehet belőle. Ezt jól elintézte Cupido nyila! Azóta is heti egy-két alkalommal járunk különféle táncklubokba. Nem csak táncolni járunk együtt, hanem sétákat teszünk a városban, és busszal, villamossal felkeresünk olyan helyeket, ahol én még sosem jártam. Évtizedekig mókuskerék módon meghatározott volt az életterem. Párom, munkájával kapcsolatban bejárta a várost, sok helyen volt szükség a kőművesek mellett végzett, aránylag jól fizetett munkájára. Én ismerkedem Ő, nosztalgiázik.

  Kialakult a közös háztartásunk is. Megbeszéltük mikor ki főz, ki mit vásárol, mikor melyikünk lakásán tartózkodunk. Télen inkább nálam a fűtött panellakásban, nyáron páromnál a kertes házban. Közben egyre jobban megismertük egymás viselkedését, gondolatvilágát, családi kötelékeit, egészségügyi gondjait. Én elolvastam, amit Ő nem látott jól, megismételtem, amit nem hallott tisztán, Ő fejben tartotta, amiket én elfelejtettem, ami kicsúszott az emlékezetemből. Így csiszolódtunk egymáshoz. Szerelmünk egyre szorosabbra fűzte kapcsolatunkat. Ölelések, becézések, összebújások, csókolózások színesítették napjainkat.

   Közben jártuk a különféle orvosi rendelőket, rendeztük párom kusza pénzügyi helyzetét. Az elmaradt számlák befizetése után – melyekre én felügyeltem – már nagyobb beruházásokra is sor kerülhetett a családi házban. Bevételek, kiadások mindkét részről külön elszámolással történnek. A háztartási napló vezetése számomra természetes. Most megfordítottam a füzetet, és a másik oldalról kezdve, párom bevételeit, kiadásait is feljegyzem.  Annyi változás történt, hogy már nem tartjuk számon ki költött többet, vagy kevesebbet a közös háztartásra. Ez kiderül a hó végi elszámolásnál. Ha túl nagy lenne a különbség, ezt a következő hónapban megbeszélés szerint rendezzük.

   Ismerőseink köre alaposan kibővült. Párom harminc éve járta a különböző táncklubokat, s most sorra bemutatja régi ismerőseit, akikkel itt-ott összetalálkozunk. Én pedig, barátnőimmel, túratársaimmal, régi iskolatársaimmal, munkatársaimmal és egyéb kapcsolataimmal ismertetem össze, közös programjaink során.

   Elárulom a kedvenc mondókánkat: „Jó vagy Te nekem!” „Örülök Neked!”

2013. március 26. 

   Délelőtt ¾ 11 van, állapítom meg, ahogy az órára nézek. A mosógép mindjárt végez, én meg itt állok még pizsamában és köntösben, és élvezem, hogy nincs semmi halaszthatatlan dolgom. Még be sem ágyaztam. Néhány nap óta most vagyok először egyedül. Páromnak ennivalót csomagoltam, és elment a saját birodalmába, itthonról haza. Az előző napokban egy sort sem olvastam, egy keresztrejtvényt sem fejtettem meg, csak egymással foglalkoztunk. Jó volt együtt átélni az egész napokat, beszélgetni, összebújni, csavarogni, táncolni, és most jó egyedül lenni és semmit sem csinálni.

   Kezembe vettem egy kis aranyfedelű könyvecskét, amit egy barátnőmtől kaptam. A kedvesség szavai. Benne néhány szavas bölcsességek és szép festmények fotói.  Először csak itt-ott belelapoztam, aztán leültem, és végig olvastam. Tetszett. Szívem szerinti. Majd elölről kezdtem, most a szép képekben gyönyörködtem. Egyik-másik ismerősnek tűnt. A könyv végén szerepelt a festők neve. Most harmadszor is elölről kezdtem lapozni, azonosítani a képeket alkotóikkal. Pl.: Paul Cézanne, Claude Monet, Vincent Van Gogh, festményeinek miniatűr változatai. A neveket olvasva, nem csoda, hogy egyes képek ismerősnek tűntek. Negyedszer is újra kezdtem. Míg először csak a mondatok tartalma kötött le, most azt is megnéztem, kitől származnak. Pl.: Ezopusz, Mohamed próféta, Seneca, Talmud, Budha. Amilyen kicsi ez a könyv, olyan gazdag a tartalma. Jobb lesz tőle az ember. Hálásan gondoltam barátnőmre, akitől kaptam.

   Sajnos nem vette fel a telefont, hogy azon nyomban elmondhattam volna élményeimet. Így hát leírtam hogy a friss élménynek nyoma maradjon.

   Volt egy másik új könyvem is. Vastag, keményfedelű, ismert szerzőtől. Ebből nem volt elég egy-egy sort elolvasni, hogy egyetértést váltson ki belőlem, hogy a felismerés örömével rábólintsak, igen ezt én is így érzem, így tartom helyesnek. Véletlenül kiválasztott oldalakat olvastam el, s nem éreztem, hogy hozzám szólnak. Talán nem vagyok ehhez elég művelt, elég értelmes, kicsi hozzá a tudásom, hogy befogadjam. Nem nekem szól. Túl körülményesnek tartom, s címével ellentétben, nem derül ki számomra, mi is a boldogság.

   Igaz, ezt én könyv nélkül is tudom. Jól érezni magam a bőrömben, fenntartani a testi-lelki harmóniát, szeretni és szeretve lenni. Bízni önmagunkban, jó barátokkal megosztani a gondolatainkat, észrevenni az élet szépségeit, örülni apró mozzanatainak… Nem ragozom tovább, inkább megteremtem magamban a boldogság érzését, ami inkább sugárzott abból a kis könyvecskéből, mint a sok oldalas eszmefutatásból.

                                                       Az újévre mit kívánjak?

                                                      Sok pénzt, sikereket?

                                                      Családodban mindig legyen

                                                      Béke és szeretet!

                                                      Kívánhatnék gazdagságot,

                                                     Sok pénzt, nyereséget.

                                                     Azt hiszed, hogy ettől lesz jobb

                                                     Ez az egész élet?

                                                    Jólétben élhetsz, van pénzed,

                                                    Házad, kocsid, telked,

                                                    Megvehetsz mindenből újat,

                                                    Drágát, nagyot, szépet.

                                                   Mégis, azt kívánom neked,

                                                   Mit pénzzel nem vehetsz,

                                                   Egészséget, barátokat,

                                                   Kiket nagyon szeretsz.

                                                   Az évek gyorsan elfutnak,

                                                   Legfontosabb ennyi:

                                                   Már csak arra áhítozol,

                                                   Egészséges lenni!

                                                    Újévi jókívánságom:

                                                    Egészség, szeretet.

                                                    Hidd el ez a legfontosabb,

                                                    Minden előtt vezet.

                                                    Testi-lelki harmóniát!

                                                    Adj hálát az égnek.

                                                    Így érdemes elindulni

                                                    A boldog újévnek.

   Nem rég színházban voltam. Évtizedekkel ezelőtt bérlettel jártunk az előadásokra. Akár hétköznapra, akár hétvégére esett az előadás ideje, az ünnepnek számított. Természetes volt ünneplőbe öltözni, rendezett haj, ékszer vagy bizsu tette ünnepélyesebbé az öltözéket. Lelkileg is ráhangolódtunk az eseményre.

   Most is láttam, hogy sokan felkészültek a színházra, külsőségekben is. Lehet, hogy nem haladok a korral, de szomorúan érintett, mikor olyan embereket láttam, akik mintha a strandról, vagy a bevásárlásból csak éppen átszaladtak volna a gyönyörű színházépületbe, hogy megnézzék a neves művészek előadását. Nem hiszem, hogy luxus, ha más öltözetben vagyunk otthon, a piacon, vagy éppen vendégségben, színházban.

   Tisztelet a helynek, az eseménynek, a színészeknek, a vendéglátóknak.

                                   ---                   ---                 ---

   A nyáron nagy divat volt az a papucs, melyben a lábujjak szabadon vannak. Buszon, villamoson, vagy járműre várva lehetőség volt szemügyre venni a csupasz lábfejeket. Sok papucsban láthattam elborzasztó gombás körmöket. /Talán azért figyeltem fel ezekre, mert magam évekig küzdöttem ellene. / Láttam szépen lakkozott körmöket is, de már nem hittem szépségükben, nem tudni mit takartak.

   Mellettem haladt egy nő, ránéztem szépen lakkozott körmeire. Ahogy ellépdelt mellettem, és elém került, elborzadva láttam a sarkait. Mint aszályos időben a kiszáradt, repedezett göröngyös föld. Ezt nem lehetett lakkal eltüntetni.

   Olvastam, hogy bizonyos cukorbetegség tünete lehet a barázdált bőr. Áztatószerekkel, krémekkel kezelhető. Az biztos, divat ide, vagy oda, ebben az állapotban ez a papucs nagyon előnytelen.

   Ennyit a lábápolásról és a divatról.

   Egy alkalommal sétálni mentünk a Kopaszi Gáthoz. Először jártam ott, barátaim ajánlották. Nem hiába keltették jó hírét. Gondozott füves szigetet ölel körül a Duna. Jó levegő, kellemes sétaút, étterem, fagylaltozó, gyerekeknek játszóhely. Leülhetünk a fűre, vagy a lépcsőkre, nézni a vizet, esetenként a kajakversenyeket. Csendesebb, romantikusabb, mint a Margit-sziget. Busszal jól megközelíthető, a kocsival érkezőket nagy parkoló várja. Azóta én is sok ismerősömnek ajánlottam, kettesbe, vagy kisgyermekkel is érdemes ide látogatni.

   Ezen a szigeten még egy élménnyel lettem gazdagabb. Itt történt unokám esküvői fotózása.

Háttérben a Duna, előtte zöld füves térség, mely kiemeli a menyasszony fehér ruháját, és a vőlegény ünnepi öltözékét.

   A nyáron indították be a BKV hajókat a Dunán. Asztalokkal, székekkel van berendezve, Minden hídnál van megállója. A látvány felemelő. A Vár, az Országház, a Halászbástya, a hidak, és még sok budapesti csodálnivaló tárul az ember szeme elé. A hajó nagy ablakaiból lehet gyönyörködni, és fotón megörökíteni a látványt. Végállomás a Kopaszi-Gát.

2012. 11. 08.

   Reggelenként, míg a konyhában teszek-veszek, általában szól a rádió. Szeretem hallgatni a zenét, időnként a híreket, időjárás-jelentést. Az adást színesítik a hallgatói betelefonálások, időszerű témák megbeszélése.

   Az idei szökőév, ami csak négyévenként fordul elő. Ekkor a február huszonkilenc napos. Ezzel kapcsolatban hangzott el, hogy – talán Mária Terézia idejében – törvénybe iktatták: Ezen a napon a szokásoktól eltérően a lányok kérhetik meg a fiuk kezét.

   Az adásban most, február huszonkilencedikén felelevenítették a törvényt. Lehetőség volt rá, hogy aki akar, jelentkezzen, és a rádió hullámain keresztül, megkérheti szerelme kezét.  Egy hölgy betelefonált és elmondta, hogy évek óta boldog párkapcsolatban él, de házasságról még nem került szó. Most élni kíván a lehetőséggel, és szeretné férjül kérni szerelmét. A vonalat összekapcsolták szíve választottjával, hogy nem csak a rádiót hallgatók, hanem telefonon keresztül ők is hallották egymást.

  Izgalomtól remegő hangon elhangzott a legénykérés: „Kedvesem, hozzám jössz férjül?”

   Velem együtt a rádió sok hallgatója várta a választ. Lehetett volna: ”Ugyan drágám, hát eddig is jól megvoltunk nélküle.” Vagy: „ Ne viccelj, mit számít az a darab papír!” Nem ez történt, az illető válasza, ország-világ előtt kinyilatkoztatva:

 ”Igen! Nagyon szeretlek szívem!”

  Még ma is örömmel gondolok erre a délelőtti adásra. Őszinte, szép, megható szerelmi vallomást hallottunk.

2012. 11. 06

   A nyugdíjas klubban időnként rögtönzött műsort adnak a szerepelni szerető tagok a többieknek. Lehet jelentkezni verssel, énekel, felolvasással, történetek elmesélésével stb.

   Azon tépelődtem, most mivel készüljek? Általában vers és próza a műsorom. Előkerestem egyik kedves versemet, mellyel a „ki-mit-tud”-on is sikeres voltam. Nem, ez ide most túl komoly. Valami vidámabb kellene. Átnéztem a választékot, és egyik verset sem találtam a helyzethez illőnek. Talán inkább felolvasnék valamit. Lapozgattam a rövid történetek között. Egész belefelejtkeztem a szép, tanulságos, vagy megható történetek olvasásába, de egyik sem felelt meg az elképzelésemnek. Ahogy körbejártattam szemem a könyvespolcon, egy régi magazint vettem észre. Nem tudom, hogy került oda. Igaz, vagy tíz évvel ezelőtt rendszeresen járattam, de ez előző évi példány volt. Belelapoztam, és olyan vicces csattanós történetekre akadtam, amit alkalmasnak találtam társaim megnevettetésére. Hálásan mondtam magamban köszönetet az Univerzum segítségéért. A felolvasással nagy sikerem volt.

   Egyik reggel fontos telefont akartam lebonyolítani, de nem fogadták hívásomat. Egy belső hang azt diktálta, hogy szokásomtól eltérően vigyem be magammal a mobilt a fürdőszobába. Milyen jól tettem! Különben zuhanyozás közben meg sem hallottam volna a visszahívást jelző telefont.

   Egyszer egy lakótelepen lakó ismerősömhöz voltam hivatalos. Mikor leszálltam a buszról, rájöttem, hogy a kapuszámot elfelejtettem. Bolyogtam az egyforma házak között, remélve, hogy ráismerek arra, ahol már évekkel ezelőtt jártam.  Azt tudtam, hogy tizedik emelet. Beugrott a 22-es szám, de ott nem lakott, akit kerestem. Felhívhatnám telefonon, de nem volt nálam a titkosított szám. Mikor még is odataláltam, köszönetet mondtam magamban a segítségért. A 32-es szám volt az igazi.

   Vendéglátóimnak elmeséltem a kalandos címkeresést, persze elhallgatva hogyan kértem, és kaptam segítséget láthatatlan segítőimtől, mert ezt nem mindenki érti meg, pedig működik.

   Bízzunk benne, a segítség megérkezik, ha már minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél elérése érdekében.  Egyik kedvenc mondásom: „Minden úgy történik, ahogy annak lennie kell!” Ez varázsmondat. Nekem sokszor segített, mikor nem voltam biztos valaminek a megoldásában. Lehet, hogy nem az a legjobb, ahogy eredetileg elképzeltük, kár görcsösen ragaszkodni hozzá. Engedjük el, és hagyjuk megtörténni, aminek lennie kell.

2012-10-12  

2012.08.09.

   Ahogy kiléptem a kapun, alig tudtam átlépni a lépcső mellé lerakott, őrzőik által már osztályozott holmikon. Hirtelen megláttam a fotelt. Elállt a lélegzetem, majd hevesebben kezdett dobogni a szívem. Ismerősnek tűnt és tudtam, közünk van egymáshoz. Hiszen ez a mi fotelunk volt! Hogy került ez most ide? A következő pillanatban felismertem, ez nem hozzánk, hanem a házban lakó barátnőm bútorához tartozott.

   Emlékek tolultak fel bennem. 1971 nyár vége. Már meg volt a lakáskiutalás, tudtuk, hogy költöznünk kell, mert eddigi otthonunkat lebontják. Átnéztük lakásunk eléggé elhasználódott berendezését, talán ki sem bír egy költözést. Jó lenne újat venni. Barátnőmmel elmentünk a bútorüzletbe, tájékozódni a kínáltról és az árakról. Mindkettőnknek megtetszett a 16 darabból álló garnitúra, és az ára is elfogadható volt. A megtakarított pénzünk, és a régi holmik eladásából származó összeg nem volt elég a vásárláshoz. Anyu segített ki, a bundára félretett pénzéből. Barátnőm is összeszedte valahonnan a szükséges pénzt. Nehezen éltünk, mindkettőnk családjában három gyermek volt.

   Megvettük a garnitúrát, amit mindjárt az új, üres lakásba vitettünk. Egyforma bútorzat, csak az enyém szürke, az övé zöld huzatú volt. Jól berendezhettük vele a lakást. Évtizedek múltak, s mi újakra cseréltük a fotelokat. Ezért lepődtem meg az utcán látott bútordarabon, ami régi emlékeket hozott elő. A zöld színű fotel a barátnőm családját szolgálta több évtizeden keresztül. A gyerekek kirepültek, a férj meghalt nem régen a barátnőm is más világra költözött. Most meg itt ez a feleslegessé vált fotel. Felzaklatott a látványa.

   Ugyan ezen a napon, házunk másik oldalán, rendőr által őrzött, feketével letakart alakot láttam a járdán. Vajon az ismeretlen miért érezhette magát feleslegesnek, mikor kiugrott a kilencedik emeletről? Kiben ébreszti fel a régi emlékeket?

   Vasaláshoz készülődöm. Megint összegyűlt annyi ruha, hogy elő kell venni a vasalót, és kihozni a konyhába a vasalódeszkát. Egy-két darabért nem érdemes. Mindenből van annyi, hogy megvárhatom a következő mosást. Míg előkészítem a vasaláshoz szükséges dolgokat, hiányérzetem támad, amiért nem teszem az ablak elé a széket, és az asztalra a legutóbb sütött süteményt és a kávéscsészét.

   Sok évvel ezelőtt alakult ki az a szokás, hogy vasaláskor áthívom a házban lakó barátnőmet, beszélgetni. Így hamarabb telik az idő, és igen jól elcsevegünk. Témánk rengeteg van. Mindketten 3-3 gyermeket neveltünk, hasonló körülmények között éltünk. Azelőtt is egy házban laktunk, míg le nem bontották. Most játszótér van a helyén. Mikor busszal átmegyek a felüljárón, szememmel mindig megkeresem azt a fát, ami a lakásunk előtt volt. Arról lehet megismerni, hogy kicsit össze-visszanőtt a koronája, mert sokszor le kellett vágni az ágait a villanyvezetékek közelsége miatt. Nagyobbik lányaink barátnők voltak, a kisebbek egy osztályba jártak. Hányszor emlegettük, hogy utáltuk vasalni a fehér úttörő ingeket, melyek anyaga nehezen akart kisimulni. Még mennyi más közös emlékünk volt, ami összegyűlt az elmúlt ötven év alatt. A kiserdő, ahol annyit sétáltunk hétvégi délelőttökön, a dombon, a patakparton, a kutyaiskolánál. Fotók örökítik meg nyári és téli kirándulásainkat. Ezek a séták az utóbbi években a parkokra korlátozódtak, az erdő nem volt már biztonságos.

   Kétévi bezárás után megnyílt a felújított orvosi rendelő. Ablakunkból be lehet látni a várakozóban ülő betegekre. Barátnőm szívesen nézelődött az ablakban, különösen mióta a járás nehezére esett. Most már nem csak a megállóban gyülekezőket és az utcán jövő-menő embereket láthatná.

   Egymásra rakom a kivasalt ruhákat. Hiányzik a sokszor elhangzott elismerő mondat: „Nagyon szépen tudsz vasalni.” Egyedül iszom meg a kávét, Erzsike nem jött át, hogy élvezetesen előadott, ezerszer hallott történeteivel szórakoztasson. Szobája ablakán még ott van a függöny, ami rá emlékeztet. Még nem költözött más, az árván hagyott lakásba.

   Naptáramban visszakeresem a bejegyzést: hónap, nap, óra, Erzsike temetése.

   A hölgyek csinosak. A festett, vagy ősz frizura őrzi még a fodrász keze nyomát. Az urak frissen borotváltak. Az öltözet ünnepélyes, alkalomhoz illő. Itt-ott csillogó flitter, leginkább divatos hosszú szoknya, magas sarkú cipő. Igaz, láttam már csíkos pólóban és farmerben táncoló hölgyet, de nem ez a jellemző. Kabátok a ruhatárban, utcai cipő az asztal alatt, vagy a táskában. A külső átlagos, de az egy-két túlsúlyos alkat is olyan jól mozog a zene ütemére, hogy vékonyabb társaik is megirigyelhetnék. A táncnál, sem a külső, sem a kor nem akadály. A lényeg a mozgás, a dübörgő zene, a ritmus, a jókedv.

   Aki nem látott még idősek által látogatott táncklubot, el sem hinné, hogy a hetvenen felüli hölgyek is hogy forognak-pörögnek a vérpezsdítő „roki” ütemére. Ekkor senkinek sem fáj a lába, háta, nincs gond a vérnyomással, és a szív is a zene ütemére dobban. Javasolnám az orvosoknak, hogy gyógyterápiának írják fel a táncot! Ilyenkor nincsenek gondok, a barázdált arcokról öröm és jókedv sugárzik.  Hihetetlen, hogy ezek a táncoló hölgyek és urak ugyan azok a nénik és bácsik, akik más napokon sokféle betegséggel küszködnek. Ez most mind nem látszik, háttérbe szorul.

   Sokan évtizedek óta járják a klubokat, egyedül vagy párban, hölgyek barátnőkkel. Sajnos a párnélküli férfi mindig kevés, ezért a „lányok” egymással, vagy kört alkotva táncolnak. Találkoztam több olyan hölggyel, akik már 10-20 éve járják a klubokat. Most is szemrevalóak, csinosak, jól öltözöttek, és mintha nem fogtak volna rajtuk az évek. Elképzelem, milyen figyelemfelkeltők lehettek akkoriban. Ezt férfiismerőseik is megerősítik.

Megállapítom: A tánc konzervál! Jót tesz a testnek és a léleknek is.

Megismertem olyan 85 éves urat, aki rendszeresen jár táncolni, és sorban felkér minden párnélküli hölgyet.

   Én kissé későn kezdtem, még csak ismerkedem ezzel a világgal, de remélem az én külsőmön, sem ront sokat az idő. Különben is, kedvesség, barátságosság, jókedv, öröm, nem testi tulajdonság, és kisugárzása elfeledteti a megélt évek alatt keletkezett ráncokat. Több nyugdíjas társamnak ajánlottam már a táncklubokat. Lehet rá készülni, tervezgetni, egymáshoz illő ruhát, cipőt, kiegészítőket, kigondolni. Válogatni a nyitott szekrény előtt, és a bizsus dobozban. A tánc megmozgatja a testet, felüdíti a lelket, és kapcsolatokat teremt. Már a készülődés is örömet adó élmény.

  Tánc közben felfigyelek a Hungária Együttes számának szövegére: „Megtanultam újjászületni én!”

A jövőbe láttak ezek a fiatalok.

  Azon gondolkodtam, hányféle szám van beprogramozva agyunk komputerébe, melyeket szükség esetén előhívhatunk. Fontosabb számainkat illik fejből tudni, ha el akarunk igazodni az életben. Nem telefonszámokra gondolok, ezek már a vezetékes és mobil készülékekbe is beprogramozhatók, csak egy kattintás. Mégis, milyen sok szám van még, amit illik kívülről tudni. Nézzük csak.

-        Saját születési dátumunk: év, hó, nap

-        Lakóhelyünk: irányítószám, házszám, emelet, ajtó

-        Korunk: év (múltam, leszek?)

-        Testi adataink: magasság, súly, vérnyomás (cukorszint?)

-        Szüleink, gyerekeink, unokáink születési ideje: év, hó, nap

-        Gyerekeink, unokáink életkora: év

-        Házasságkötésünk ideje: év, hó, nap

-        Hányadik osztályba járnak gyerekeink, unokáink: osztály

-        Hozzátartozóink címe: irányítószám, házszám stb. (vagy odatalálok!)

-        Saját és gyermekeink ruha méretei: melltartó, bugyi, ing, blúz, nadrág, zokni, cipő. Már megint kinőtték!

-        Saját telefonszámunk: vezetékes és mobil

-        Különféle kártyaszámok és PIN kódok

-        Iskolában tanult nevezetes történelmi dátumok: honfoglalás, szabadságharc stb.

-        Életünk fordulópontjai, jeles eseményei: év

-        Mennyi a fizetésünk, nyugdíjunk. Forint (kevés!)

   Hirtelen ennyi jutott eszembe a megjegyzendő számokról. Biztos egyesek fejében még ennél is több van elraktározva. Nagyobb családnál még több a megjegyezni való adat. Ezeket még az okos füzetek és számítógépes nyilvántartás mellet is illik – szükséges – fejből tudni. Tényleg tudjuk?

Új kaputelefont szereltek fel a házunkra. Jaj, újabb számsor, kódja….?

   Több ismerősöm nem rég ment nyugdíjba. Az első hónapokban az ember élvezi a kötet-lenséget, a sok szabadidőt, aztán kiderül, hogy nem tud mit kezdeni a rászakadt szabadsággal, kihasználatlan idővel. Ez nem vonatkozik azokra a nagymamákra, ahol már alig várták, hogy a nagyi átvegye a háztartás és a gyereknevelés egyes feladatait, ezzel tehermentesítve fia, vagy lánya családját.  Ez más téma.

   Most azoknak adok egy-két tippet, akik rádöbbentek, hogy nem elégíti ki őket a főzés, és a lakás rendben tartása. Más elfoglaltságra, társaságra vágynak. Hol kezdjék? Legkönnyebb, ha van az ismeretségi körben aktív nyugdíjas, aki magával viszi az általa látogatott különféle rendezvényekre, foglalkozásokra. Előfordulhat, hogy nincs ilyen, mert a munkával töltött idő alatt, csak a kollegákkal tartott kapcsolatot, s ez most megszakadt. 

   Hol találhatunk programokat? Önkormányzatok, Nyugdíjas klubok, Nyugdíjas egyesületek, Művelődési Házak, szakszervezetek, különféle civil szervezetek, vallási közösségek, újság hirdetések (Elixir), és a sokat jövő-menő idősek ajánlatai alapján.

Saját tapasztalatomból felsorolok néhány lehetőséget:

-        Jóga tanfolyam /Etka jóga, Hatha jóga stb./

-        Torna /gyógy-, alakformázó- női- egyéb torna/

-        Utazás / lehet reklám bemutatós is/

-        Színház

-        Múzeum

-        Úszás

-        Nyelvtanulás

-        Tánc tanfolyamok

-        Tánc klubok

-        Önismereti tréningek

-        Agykontroll tanfolyam

-        Túrázás szakosztályokkal

-        Kártya partik

-        Különféle szakkörök /festés, kerámia, kézimunka stb.

Csak az első lépést nehéz megtenni, aztán jönnek az információk. Elég, ha megszólítunk né-hány embert a közelünkben. Ismeretségek, barátságok születnek, s egyszer csak arra döbbe-nünk rá, hogy időhiánnyal küzdünk, mert annyi felé mehetnénk, de nincs mindenre időnk. Határozni kell, mit hagyjunk ki a lehetőségek közül.

   Szinte hallom a választ: Mindehhez sok pénz kell! Nem okvetlenül. Ki lehet használni a nyugdíjas kedvezményeket, sok helyen van rá mód. Persze ha valaki ezeket a felkínált lehe-tőségeket olvasva úgy reagál: ”Igen, de…” akkor ez mind nem neki szól. Marad az újság, könyv, rejtvény, TV. Van, akit ez is kielégít.

   A lényeg: Érezd jól magad a bőrödben, és ismerd fel a neked szóló üzeneteket.

Egészségben töltött nyugdíjas éveket kívánok!

Saci

   Az én cicám. Szőre fényes, fekete. Szeme borostyán-sárgán csillog. Járása lassú, ringó, kényes. Csak akkor simogathatom meg, ha Ő is akarja, különben behomorítja a hátát a kezem alól. Ölembe sem vehetem, rögtön leugrik. Öntörvényű, mint minden macska. Ha szeretetre vágyik, ölembe ugrik, és dorombolni kezd. Örömmel veszem ezt a kitüntetést, és nem mozdulok. Várakozón rám néz, lábával megütögeti a karom, fejét kezemhez dörgöli: „No, simogass már!” Most lehet. Boldogan simogatom selymes szőrét, dorombolása nyugalommal tölt el. Ülünk, és jól érezzük magunkat egymás társaságában. Sokszor irigyeltem, és cseréltem volna vele, ahogy férjem ölében élvezte a simogatást. Mióta csak ketten maradtunk, senki más nem teheti ezt meg, nem élheti át, ezt a meghitt nyugalmat.

   Éjjel a lábaimnál alszik, hallom szuszogását. Időnként nyögdécsel, nyöszörög, gondolom, álmodik. Óvatosan fordulok, ne zavarjam álmát. Reggel hatkor simogatva ébreszt. Fejemhez ül, puha tappancsával megsimítja arcom. Úgy teszek, mintha még aludnék, hogy simogatását többször élvezhessem.

   Kis unokám jöttére az ágy alá bújik, csak akkor jön elő, mikor mögöttük már becsukódott a lakás ajtaja. Rossz tapasztalata van a kicsik szeretetével kapcsolatban.

   Melegben, hátára fekszik a szőnyegen, négy lába széttárva, talpai az ég felé fordítva. Ilyenkor szeretném megsimogatni a hasát, de ha közelítek, felugrik, elszalad. Nem nyávogó, ha néha megszólal, csak annyi hallatszik, mintha megnyomnék egy csipogós játékot.

   Övé az egész lakás. Az ajtók úgy kitámasztva, hogy azt mancsával megnyitva szabadon közlekedhessen. Nem tűri a becsukott ajtót. Addig kaparja dühödten, míg ki nem nyitjuk. Ő érte van a szúnyoghálós keret az ablakon, a fűrészporos tálca a WC-ben, a többféle macskaeleség a konyhaszekrényben.

   Rosszul is alakulhatott volna az élete, ha ismerőseink nem veszik magukhoz azt a nyöszörgő csomagot, amit a szemeteskuka mellett találtak, négy újszülött kismacskával. Fiam szerzett tápot, cumit és orvosi tanácsokat életben tartásukhoz. Rendszeresen járt barátainak segíteni, cumiztatni az árva jószágokat. Mikor már egyedül is tudtak enni, egyiket kiválasztotta a mi idősebb macskánk mellé. Gondolta, jól meg lesznek egymással, de a nagy csak megtűrte, nem játszott vele. Sohasem volt beteg. Egyáltalán, soha sem volt vele semmi baj.

   Most nagyot ordított! Az elviselhetetlen fájdalom borzalmas kiáltásával. Berohantam a szobába. Az oldalán feküdt a szőnyegen, üveges szemekkel, élettelenül. Nem lélegzett. Szíve még remegett, mint a verdeső lepkeszárny. Aztán elrepült. Mintha villám sújtotta volna, egy pillanat volt az egész. Ha lenne fejfája, azt írnám rá:

Saci élt 17 évet, szeretetben.

2011. 06. 23.