Gondolatébresztő

   Dunakeszire utaztam unokahúgomhoz, ahová ebédre voltam hivatalos. A vonaton jutott eszembe, hogy meg se néztem a pontos címet. Néhány éve egyszer már jártam ott, de akkor nem egyedül mentem, és nem nagyon figyeltem. Úgy emlékeztem, hogy a fő út végén keresztben álló lakótelepi ház utolsó lépcsőházában laknak. A 22-es szám is motoszkált bennem. Ahogy próbáltam összeszedni ismereteimet, az is eszembe jutott, hogy Éva szeret a legfelső emeleten lakni, most is valószínűleg a tizediken lakik. Majd csak megtalálom. Gondoltam, segíthet egy telefonfülke, ha ép benne a telefonkönyv. Találtam is egyet. A név is stimmelt, de a cím nem. Persze, jutott eszembe, hiszen titkos a számuk. Mit tehetek még? Talán az egyik lányom felírta a számát, ha otthon van, megtudhatom tőle mobilon. Végső soron, hazamegyek, telefonon elnézést kérek a késésért, és megnézve a címet, újra idejövök.

   Ezeket gondoltam végig, míg a házsor elé értem. Velem szemben a 22-es szám volt a kapu fölött. Talán ez az! A névjegyzék hiányos volt, a tizedik emeleti lakásoknál nem voltak nevek. Lehet, hogy az is titkos? Csak nem? Végre jött valaki, bejutottam a házba, és becsöngettem egy lakásba a tizediken. Nem ismerték, akit kerestem.

   Még reménykedve bandukoltam az utolsó lépcsőház felé, s közben elgondoltam, milyen ciki, hogy itt járok a ház előtt, és haza kell mennem a címért. Gondolatban kértem láthatatlan segítőimet, - mint máskor is szoktam, - hogy segítsenek megtalálni, hol akik az unokahúgom. Az utolsó lépcsőháznál teljes volt a névjegyzék, de a keresett név nem szerepelt rajta. Újra kértem segítőimet, ne hagyjanak cserben, hiszen én már mindent megpróbáltam. Még elsétáltam a ház végéig, és akkor láttam, hogy a ház mögött, még két ház vége tűnik elő. Lehet, hogy ott kell keresni az utolsó lépcsőházat? Addig már nem fordulok vissza, míg minden lehetőséget ki nem merítettem. Telitalálat! A keresett név a tizedik emeleti csengő mellett a 32-es számú kapunál. Tíz számot tévedtem. Köszönöm a segítséget.

   Vendéglátóimnál elmeséltem a kalandos címkeresést, persze elhallgatva hogyan kértem és kaptam segítséget láthatatlan segítőimtől, mert ezt nem mindenki érti meg, pedig működik.

   Tanulság:

-        Ahogy az évek múlnak, még jobban oda kell figyelni mindenre, mert nem ritka a feledékenység.

-        Ha valahová elindulunk, tisztázni kell indulás előtt a címet, az útirányt, és hogy mit akarunk magunkkal vinni.

-        Bízzunk a megérzéseinkben. (Az utolsó lépcsőházat kezdettől fogva tudni véltem)

-        Bátran kérjünk feladataink megoldásához segítséget láthatatlan segítőinktől. (Naponta megteszem, és nem felejtem el megköszönni.)

-        Higgyünk benne, hogy a segítség megjön, ha már mindent tőlünk telhetőt megtettünk a cél elérése érdekében.