Nem rég színházban voltam. Évtizedekkel ezelőtt bérlettel jártunk az előadásokra. Akár hétköznapra, akár hétvégére esett az előadás ideje, az ünnepnek számított. Természetes volt ünneplőbe öltözni, rendezett haj, ékszer vagy bizsu tette ünnepélyesebbé az öltözéket. Lelkileg is ráhangolódtunk az eseményre.
Most is láttam, hogy sokan felkészültek a színházra, külsőségekben is. Lehet, hogy nem haladok a korral, de szomorúan érintett, mikor olyan embereket láttam, akik mintha a strandról, vagy a bevásárlásból csak éppen átszaladtak volna a gyönyörű színházépületbe, hogy megnézzék a neves művészek előadását. Nem hiszem, hogy luxus, ha más öltözetben vagyunk otthon, a piacon, vagy éppen vendégségben, színházban.
Tisztelet a helynek, az eseménynek, a színészeknek, a vendéglátóknak.
--- --- ---
A nyáron nagy divat volt az a papucs, melyben a lábujjak szabadon vannak. Buszon, villamoson, vagy járműre várva lehetőség volt szemügyre venni a csupasz lábfejeket. Sok papucsban láthattam elborzasztó gombás körmöket. /Talán azért figyeltem fel ezekre, mert magam évekig küzdöttem ellene. / Láttam szépen lakkozott körmöket is, de már nem hittem szépségükben, nem tudni mit takartak.
Mellettem haladt egy nő, ránéztem szépen lakkozott körmeire. Ahogy ellépdelt mellettem, és elém került, elborzadva láttam a sarkait. Mint aszályos időben a kiszáradt, repedezett göröngyös föld. Ezt nem lehetett lakkal eltüntetni.
Olvastam, hogy bizonyos cukorbetegség tünete lehet a barázdált bőr. Áztatószerekkel, krémekkel kezelhető. Az biztos, divat ide, vagy oda, ebben az állapotban ez a papucs nagyon előnytelen.
Ennyit a lábápolásról és a divatról.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.