Gondolatébresztő

   A nyugdíjas klubban időnként rögtönzött műsort adnak a szerepelni szerető tagok a többieknek. Lehet jelentkezni verssel, énekel, felolvasással, történetek elmesélésével stb.

   Azon tépelődtem, most mivel készüljek? Általában vers és próza a műsorom. Előkerestem egyik kedves versemet, mellyel a „ki-mit-tud”-on is sikeres voltam. Nem, ez ide most túl komoly. Valami vidámabb kellene. Átnéztem a választékot, és egyik verset sem találtam a helyzethez illőnek. Talán inkább felolvasnék valamit. Lapozgattam a rövid történetek között. Egész belefelejtkeztem a szép, tanulságos, vagy megható történetek olvasásába, de egyik sem felelt meg az elképzelésemnek. Ahogy körbejártattam szemem a könyvespolcon, egy régi magazint vettem észre. Nem tudom, hogy került oda. Igaz, vagy tíz évvel ezelőtt rendszeresen járattam, de ez előző évi példány volt. Belelapoztam, és olyan vicces csattanós történetekre akadtam, amit alkalmasnak találtam társaim megnevettetésére. Hálásan mondtam magamban köszönetet az Univerzum segítségéért. A felolvasással nagy sikerem volt.

   Egyik reggel fontos telefont akartam lebonyolítani, de nem fogadták hívásomat. Egy belső hang azt diktálta, hogy szokásomtól eltérően vigyem be magammal a mobilt a fürdőszobába. Milyen jól tettem! Különben zuhanyozás közben meg sem hallottam volna a visszahívást jelző telefont.

   Egyszer egy lakótelepen lakó ismerősömhöz voltam hivatalos. Mikor leszálltam a buszról, rájöttem, hogy a kapuszámot elfelejtettem. Bolyogtam az egyforma házak között, remélve, hogy ráismerek arra, ahol már évekkel ezelőtt jártam.  Azt tudtam, hogy tizedik emelet. Beugrott a 22-es szám, de ott nem lakott, akit kerestem. Felhívhatnám telefonon, de nem volt nálam a titkosított szám. Mikor még is odataláltam, köszönetet mondtam magamban a segítségért. A 32-es szám volt az igazi.

   Vendéglátóimnak elmeséltem a kalandos címkeresést, persze elhallgatva hogyan kértem, és kaptam segítséget láthatatlan segítőimtől, mert ezt nem mindenki érti meg, pedig működik.

   Bízzunk benne, a segítség megérkezik, ha már minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél elérése érdekében.  Egyik kedvenc mondásom: „Minden úgy történik, ahogy annak lennie kell!” Ez varázsmondat. Nekem sokszor segített, mikor nem voltam biztos valaminek a megoldásában. Lehet, hogy nem az a legjobb, ahogy eredetileg elképzeltük, kár görcsösen ragaszkodni hozzá. Engedjük el, és hagyjuk megtörténni, aminek lennie kell.

2012-10-12