Gondolatébresztő

   Több mint húsz éve írok naplót. Nem rendszeresen, csak ha valami túl jó, vagy nagyon rossz történik velem. Havonta 1-2 bejegyzés.

   Azt szoktam mondani, íródeák vagyok, mindent rögzítek, a vásárolnivalótól az elvégzendő feladatokig, és távolabbi tervekig. Naptáram mindig tele volt bejegyzésekkel, délelőtti és délutáni programokkal. Hajszoltam a lehetőségeket, hova lehet elmenni, kivel lehet találkozni. Élveztem a nyüzsgést, semmit sem akartam kihagyni.  Ennek jó hasznát vettem, mikor a helyi újságnak dolgoztam, és gyűjtöttem a különféle információkat, amik érdeklődésre tarthattak számot.

   Mostanában valahogy nem megy az írás. Időnként felvillan egy téma, leírom a címét, aztán üres marad alatta a papír.  Lehet, hogy lezárult egy korszak, négy könyv, sok újságcikk, egyéb tapasztalatok leírása után. Mint ahogy a versmondó „ki mit tud” szerepléseket is befejeztem, s túrázásból kizártam a 14 kilométernél hosszabb utakat, és a túl meredek hegyeket. Erre a sorsra jut az írás is?

   Új korszak vette kezdetét. Most már van, akinek személyesen elmondhatom a gondolataimat, s a naptárban közös programjaink szerepelnek. Ezentúl nem írom, hanem élem az életem! Legalább olyan érdekes, és izgalmas, mint nyüzsgős időszakom volt. Hogy miért? Azt talán évek múlva egy könyvben adom közre. Amikor már nem lesz ennyire új és friss, mindent elsöprő, érzelemmel teli. Mikor visszatekintve reálisan tudom megítélni a velem történteket. Addig pedig:

Nem írom, hanem élem az életem!