Mindenért meg kell küzdeni. Van önbizalmam, és magabiztosnak látszom. Ki gondolná, mi mindent kellett feladni érte. A félelmet, az aggódást, a kétségeket, a megfelelési kényszert. Meg sem hallani mások negatív kritikáit, félreértésből, vagy rosszindulatból származó megjegyzéseit. Ezt is tanulni kellett, mint a pozitív gondolkodás sok-sok lépcsőfokát. Igen, a kétségek még időnként visszafognak, elbizonytalanodom. Ekkor tisztázom magamban, hogy mit akarok. Igazán akarom-e? Ha meg van a válasz, már tudom a következő lépést. Akarom, elérem, magam előtt látom a megvalósulást, a végeredményt, az ezzel járó örömet, a sikert.
Mindegy miről van szó. Egy új recept szerinti sütemény elkészítése, egy vers megtanulása, új állás, jobb munka, barátság, vagy szerelem megtalálása.
Végignézek a néhány éve megfogalmazott terveken, és örömmel pipálom ki a listán, amit már elértem. Folyamatosan bővül a sor az új tervekkel, és a fontossági sorrend időnként változik. Az idő múlása nem zavar. Én belül mindig ugyan az vagyok, és csak saját akaratomból változom.
Valahol olvastam egy mondást, melynek második része így szól: „Tervezz úgy, mintha örökké élnél.” Érdemes megfontolni.
2011. 07. 17.
Z.Marika
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.