Gondolatébresztő

   Erre a napra készülve végiggondoltam, milyen anyák napi emlékeim vannak. Mintha régi filmkockák peregnének előttem.

   Hét-nyolc éves kislányként nagy masnival a hajamban, ott állok a többi ünneplőbe öltözött gyerek között. Fehér blúz, sötétkék kantáros szoknya, izgalomtól piros arcok. Aztán száll a dal, magas gyerekhangon: "Nincs senki olyan szép, nincs senki olyan jó, nincs senki olyan, mint az én anyám." Ez az első anyák napja amire emlékszem.

   Következő képen egy levél jelenik meg emlékezetemben, melynek megszólítása: Drága Édesanyám és Tibi bácsi. Kisiskolás koromban levelet íratott velünk a tanítónéni. Megszólításba az édesapát is bele kellett venni, mert Ő is értünk dolgozik, de apák napja nincsen. Az én levelemen igen meglepődött, de megmagyaráztam, hogy szüleim elváltak, és értem a Tibi bácsi dolgozik. Így hát maradhatott a megszólítás.

   Későbbi képek. Gyermekeim engem köszöntenek az óvodai ünnepségen, ahol olyan aranyosan szerepelnek, hogy az ember alig győzi törölgetni a meghatottság könnyeit.

   Újabb kép. Fiam jön haza az iskolából, lelkesen átnyújtva ajándékát. "Nézd Anyu, neked varrtam anyák napjára." Még ma is azt a hímzett tűpárnát használom.

   Változik a kép. "Most pedig a nagymamáknak adjátok át a virágot, akik a ti Apátokat, vagy Anyukátokat felnevelték." Unokám ugrik a nyakamba.

   Következő képen a kórházi ágyhoz viszem a virágot Anyámnak, immár utoljára. Képzeletemben hallom a régi dal folytatását: "Istenem, csak Ő ne hagyjon el.

   Vasárnap lesz Anyák Napja. Gondolom és remélem, sokunknak okoz örömet a gyerekek, unokák látogatása, a csokor virág, ajándék. Lehet, hogy valamilyen okból nem mindenkihez jutnak el a köszöntő szavak. Próbáljuk megérteni az okot, ne tápláljunk haragot gyermekünk iránt. Mondig töltse el szívünket a szeretet, ha rájuk gondolunk. Őrizzük meg emlékezetünkben a simogató gyermekkezek érintését, és azt a boldogságot, amit első felsírásuk első megpillantásuk okozott. Bármerre vezetett azóta valamikori mosolygó arcú, simogató kezű kisgyermekünk útja, lehet most akárhány éves, szeressük úgy, hogy tudja, a köztünk lévő kötelék eltéphetetlen, nem vágható el, mint születéskor a köldökzsinór. Tudjunk ezerszer is megbocsátani, ha kell. Akkor is, ha elmarad időnként a köszöntő virágcsokor, s a hangnem sem mindig megfelelő. Sok mindent másképp tesz, mint ahogy mi jónak látnánk, de pénzzel meg nem váltható megbocsátó szeretetünkre mindig számíthat.  Ezért vagyunk édesanyák.

2011. 04. 27.                                                                               Z.Marika