A vizsgálatról hazafelé jövet, feldobottnak, könnyűnek éreztem magam. Olyan eufóriás jó érzés kerített hatalmába, hogy szerettem volna valakit megölelni, hogy más is velem örüljön. Persze nem volt kit megölelni, csak a lányomnak lelkendeztem telefonon.
Egy hete műtötték a szürke hályogos bal szememet. A doktornő szerint már alig látszik a műtéti seb. Különben is minden rendben van. A megfelelő dioptriájú lencsével gond nélkül végig olvastam a vizsgáló tábla összes betűjét. Nem emlékszem, hogy ilyen történt volna az elmúlt évek során. Meglepő volt. Visszakaptam az apró betűket is, amiket szemüveg nélkül újra el tudtam olvasni. Meghatároztuk a következő tennivalókat, és a jobb szemem műtéti idejét is.
Az előző héten tapasztalt harsány színek már tompulnak, vagy kezdem megszokni ezt az új színes világot. Hazafelé konkrétan láttam a karórám számlapját, nem kellett ide-oda billegetni, hogy meglássam a mutatót.
Ez volt hát az oka örömömnek, jókedvemnek.
Hálával gondolok a doktornőre, és az orvostudományra, hogy mind ezt lehetővé tette. És ez még csak az egyik szemem története. Lehetne mind ez magánügy, de tudom, sokan látják még szürkén a világot, pedig lehet rajta segíteni. Ezért ez a kedvcsináló beszámoló.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.