Gondolatébresztő

Mikor becsukom a szemem, s rágondolok,

most is érzek régi ízeket, illatot.

És amikor a csöndbe belehallgatok,

régen elfeledett hangokat hallhatok.

Ha időnként a múltba visszarévedek,

látom a gyermekkori emlékképeket.

Érzem a fenyő és a habcsók illatát,

látom, ahogy angyalok díszítik a fát,

félálomban hallom szárnyak surrogását,

félsötét szobában gyermekkorom álmát.

Pedig, későn este – lefedve a lámpát –

anyám neszezett csak, díszítette a fát.

Hallom csúfolódó fiuk gúnykacaját,

kik megaláztak, mert én hittem a csodát,

kinevettek: ”Nézd a kis hülye azt hiszi,

hogy a karácsonyfát a Jézuska viszi!”

És látom önmagam, könnyes, piros arccal,

sírva kiabálom: „Én tudom ezt jobban!”

Majd jött a karácsony előtti délután,

s elküldött játszani a szomszédba anyám.

Barátnőm épp szaloncukrot adogatott,

mit anyukája a fenyőre aggatott.

Nem vették észre a titkolt meglepődést,

nem sejtették, hogy bennem egy csoda tört szét.

Hazaértem futva, anyámra kiáltva:

„Úgyis tudom, mért nem engedsz a szobába!

Mit rejtegetsz ott? – kérdeztem rá haraggal -

Tudom, hogy hazudsz, becsaptál! Nincs is angyal!”

Pedig pár napja, hogy mellette kiálltam,

akkor még hittem a mese igazában.

S jött a fenyőillatú reggel,

kint havazással, bent meleggel.

Volt karácsonyfa angyalhajjal,

és alvóbaba, sírós hanggal.

Én nem bántam már, hiszen tudtam,

hogy nálunk Anyu volt az angyal.

Most felnőtten, hiszem, s tudom, már,

hogy néha közöttünk angyal jár.

A csodák, s apró hazugságok,

szebbé tehetik a világot.

Én most már tudom, hiszek annak,

hogy a csodák mind bennünk vannak!

Ha csukott szemmel rágondolok,

láthatók régi karácsonyok.

Visszajönnek a szép emlékek,

a régen elmúlt gyermekévek.

Csodákban higgy, bárki is tagad,

s életedben légy angyal magad.